Óda a szárítógéphez Évek óta figyeltelek, Incselkedtünk, szemeztünk, De hogy veled ennyire más az élet, Azt még nem is sejthettük. Szennyes, tiszta, ezt meg vasalni kék, Ruhahalmok mindenütt,…
Szóval. Vannak ezek a poloskák.
Az egy dolog, hogy a nyaramnak gyakorlatilag augusztus közepével vége, mert mint egy harmatgyenge Zs-kategóriás sci-fi inváziót prezentáló földönkívüli entitásai próbálnak a meleg reményében bejutni minden létező nyíláson át a házba – ez egy dolog.
Sziasztok. Hát az van, hogy ezen is túl vagyunk. Persze a férjem szerint ez igazából nem is a gyereknek beszoktatás, hanem az anyáknak, és hát igen, ha őszinték akarunk lenni, leginkább mindkettőnknek.
Január vége. Végre eljutottam egy edzésre, ráadásul gyerekek nélkül. Beszélgetünk. Mi is a blogod címe? Nyomjadanya. Jatényleg, múltkor mesélte valaki, hogy milyen viccesvagy. Irulok, pirulok, és örvendek, hogy tetszik, de ha most írnom kéne, akkor csak rinya poszt lenne belőle…
Bár az újévi fogadalmakat nem, a listákat viszont annál inkább szeretem, úgyhogy íme egy lista azokról a dolgokról, amiken idén szeretnék, legalább egy kicsit változtatni.
Hétfő. Nagy bölcsiben. 9:20. Pici dörzsöli a szemét, valami halvány reménysugár felsejlik a borús hétfőben, ma, talán ma kegyes lesz az ég, és lesz itthon egy nyugis fél órám gyerekéletmegmentésmentesen – pakolni.
Szkúzi, el vagyok maradva az edzésnaplóval, nem kicsit, úgyhogy elmaradásomat tisztes hosszúságú bejegyzésben pótlom most.
Amennyire szuperül kitaláltam július végén, hogy augusztusban megnyomom az edzést, és figyelek a kajálásra is, ez annyira nem jött össze.
Azt ismered, amikor az egy órás altatás után az első elsettenkedő lépteidnél felcsikordul a parketta? Azt ismered, amikor a gyereked egész nap nyűgős, de amint apa hazaér tündi-bündi…
Maholnap öt hónapos a gyerek, én meg egyáltalán nem úgy vagyok a bőrömben, ahogy én azt egy gyerekkel gondoltam, hogy majd két gyerek után leszek, de azért kezdünk alakulni. Őszinte poszt következik.
