Szkúzi, el vagyok maradva az edzésnaplóval, nem kicsit, úgyhogy elmaradásomat tisztes hosszúságú bejegyzésben pótlom most.
Amennyire szuperül kitaláltam július végén, hogy augusztusban megnyomom az edzést, és figyelek a kajálásra is, ez annyira nem jött össze.
A babás és a gyerekmentes edzések szinte teljesen elmaradtak a hónapban, kábé heti egyszer jutottam el – ez még szintentartásnak is kevés.
Megmagyarázhatnám, hogy amikor a nyári szabadságolások, betegségek miatt nem maradt el épp az edzés, akkor miért nem voltam ott, fele akár jogos kifogás is lenne, de attól még az: kifogás.
Igen, volt, hogy nem ért haza a férjem időben, meg olyan is volt, hogy óránként keltünk éjjel, és egyszerűen képtelen voltam nekiindulni. Pedig igazából ilyenkor is neki lehetne.
Edzeni járni akkor, amikor van kedved nem (annyira) nagy kunszt. Edzeni járni akkor, amikor nincs – na az már valami.
Az igazság az, hogy néha iszonyat jó lustulni. Antiszocnak lenni. Kényelmesnek lenni. Ahogy a minap olvastam egy anyuka csoportban, „Latte macchiato”-nak lenni.
Néha jó, csak arra kell nagyon figyelni, hogy ne ragadj benne.
Picit néha ér lustizni, de ne a lattamacchiato-ság legyen a döntő. Legyél espresso. Dupla!
Szóval ez a hónap volt az én lattém. Bár azért végül is annyira mégsem volt latte, hisz a guggolás kihívás 30. napjánál járok, és az intimtornát is viszonylag rendszeresen csinálom, ami mondjuk a sok guggolás mellé főleg nem árt…
A guggolás kihívás
1-én kezdtük egy kedves barátnőmmel a 30 napos guggolás kihívást. 50-es ismétlésszámról indul a kiírás, a 30. napon pedig valami 250-re ment volna fel. Nagyon lelkesen csináltuk, kihagyás nélkül – én a 18. napig, amikor is utazás miatt az aznapi másnap reggelre csúszott. Errorone.
A 21. napon 180 jött volna. Kétszer is megnéztem, de nem lett kevesebb. Besokalltunk. Én nagyon-nagyon szeretem (ez nem jelenti azt, hogy bírom is) a meghalós edzéseket, és feszegetni a határaimat, de egyetlen porcikám nem kívánta a 180 guggolást, és egyáltalán nem vagyok meggyőződve róla, hogy egy ilyen 30 napos kihívásnál számít az, hogy 120 vagy 180 guggolást csinálsz. Sőt. Szerintem a rendszeresség számít, és persze azért nyilván egy kellően izzasztó ismétlésszám nem árt, de a 180-at feleslegesnek és térdkicsinálónak is éreztük, ráadásul észrevettem magamon, hogy elkezdtem a túlélésre hajtani, kevésbé szabályosan és kevésbé mélyen csinálni – lényegében nagyobb erőfeszítéssel kevesebb szabályos guggolás lett az eredmény. Így önhatalmúlag módosítottuk a kihívást a 21. naptól napi 120-ra.
Megmondom őszintén, annak ellenére, hogy a változás kezdett szemmel látható lenni (legalábbis nekünk, otthon, ruha nélkül:D), kezdtem nagyon belefásulni. Az ismétlésszám így is kellően kicsinált, de így volt erőm legalább nekiállni, viszont monoton lett.
Először a 22. napon maradt el ténylegesen a guggolás, illetve még a tegnapi, 29. napi. Ma volt az utolsó nap, a tisztesség kedvéért ráhúzok még két napot, így nagyjából nyugodt lesz a lelkiismeretem.
Futás gyökkettővel
Most szombaton új időszámítás kezdődött: pár helyi anyukával elkezdtünk futni. Nem sokat, nem gyorsan, de csináljuk.
Also: egy szuper edzésparkot, vagy hogy hívják, találtam a közelemben. Feltett szándékom edzéstervet összeállítani, és kihasználni, ha már van ilyen, nagyon mozgatja a fantáziámat. #streetworkout
Szeptemberre is jó lenne valami kihívás, ezt még holnap megálmodom, és ha a gyerekek is úgy akarják, akkor készítek rá holnap egy ütemtervet…
