Figyelem. A következő poszt nyomokban csúnya szavakat, és igazán undorító dolgokat tartalmaz. Olvasás csak saját felelősségre. (De tényleg, káromkodni fogok. Én szóltam.)

Szóval. Vannak ezek a poloskák.

Az egy dolog, hogy a nyaramnak gyakorlatilag augusztus közepével vége, mert mint egy harmatgyenge Zs-kategóriás sci-fi inváziót prezentáló földönkívüli entitásai próbálnak a meleg reményében bejutni minden létező nyíláson át a házba – ez egy dolog.

Hogy az összes hozzánk érkező postás, futár, vendég, anyámkínja nettó hülyének néz, amiért a saját házunkba úgy kommandózom ki- és be, mint valami Alzheimer-es ninja, aki azt sem tudja, hogy milyen évszázadban van, az egy másik dolog.

Hogy amúgy teljesen igazuk van, mert ez az egész egyébként teljesen abszurd, az meg megint egy másik dolog.

De oké. Ilyen a nyár végem, és a komplett őszöm; hogy nem tudok kinyitni egy kurva ablakot, amin nincs szúnyogháló, oké. Hogy (nemröhög), nem a főbejáraton közlekedünk, hanem a szuterénből, mert ha már undorítóak, akkor legalább buták is, és minden példány a főbejáraton próbál bejutni, mert onnan melegebb jön, mint a szuterén bejáratától, akkor is, ha tárva nyitva a szuterénajtó, oké.

Hogy ennek ellenére is valami csodával határos módon bejut néhány példány. Oké.

Hogy a nappaliban köröz néha egy-egy enyhén szuicid hajlamú, oké.

Hogy tél közepén is találunk eltévedt, belassult példányokat, akik beszívott, házibulizó tinédzserek módjára kóvályognak a lakás különböző pontjain, oké.

A képen egy tábla látható, rajta "Poloskákb@zmeg, polsokák mindenhol." felirattal.

Na de azért mindennek van határa! Mert hát most tavasz van basszus, napsütéses, madárcsicsergős, teraszra kiülős TAVASZ, így, csupa nagybetűvel. És ezek, ezek nem az, hogy örül a napnak, és kimegy a napsütötte kertbe, hesszel egyet a kerti mászókán, vagy csúszdáztatja a büdös kölköket a csúszdán, mint egy magára valamit is adó poloskacsalád március idusán, nem, ezek még mindig BEFELÉ akarnak jutni, basszameg! Befelé, érted?

Nem oké! Nagyon nem oké!

Hogy éjjel arra ébredek, hogy valaki be-ki kapcsolgatja az elektromos fogkefét – nem oké.

Hogy a következő pillanatban villámcsapásként ér a felismerés, hogy nem egy dilettáns betörő szórakozik azzal, hogy az elektromos fogkefét kapcsolgatja az alvó anyuka feje mellett, hanem egy kibaszott poloska repked a szent és eddig poloskamentes övezetben, a hálónkban, az nagyon nem oké!

Hogy a gyerek bébiőrjének haloványan pislákoló fényére képesek feljönni az emeletre, az már tényleg kurvára nem oké!

Hogy az olyan cipőtalpak száma, amik nem kerültek még közeli kapcsolatba velük, gyakorlatilag mínuszban van, az nagyon nem oké!

Hogy nem tudom a nyulat megetetni, mert úgy őrzi egy példány a nyúlkaját, mintha maga lenne a poloskák Szent Grálja, hát ez meg aztán végképp nem oké.

Hogy lassan csak lángszóróval és Machete-vel érzem magam itthon biztonságban, az biztos, hogy teljesen tök oké…

Author

Write A Comment