Tag

Szülésután

Browsing

Alapvetően azt látom magam körül, hogy nagyon sok anyuka szívesen sportolna, de valahogy félnek nekikezdeni, kétségeik vannak, valami visszatartja őket. Nem kell nagy dolgokra gondolni, apróságok, amik éppen elegek ahhoz, hogy húzzuk-halasszuk a sport elkezdését és a jól megszokott kis komfortzónánkon belül mozogjunk, amibe aztán elég könnyű benne ragadni.

Ma végre eljutottunk mi is strandolni. Napimádó vagyok, na, imádom ezt a 42 fokot is, bevallom, még akkor is, ha patakokban folyik rólam a víz. Genetika, vagy mi.

Készültek képek. Van sok előnytelen, előnyös nem sok. Kicsit maximalista vagyok, na. De azt hiszem, hogy az évek óta tartó önbizalom-tréningem eredménye a mai napon csúcsosodott ki, amikor kb, amióta az eszemet tudom először mentem végig úgy egy strandon, hogy bár messze nem vagyok még elégedett az eredménnyel, de már dolgozom rajta (értsd: sportolok), és… hogy is mondjam szépen, na, lesz*rom, hogy közben hogy nézek ki, mert most így jól érzem magam a bőrömben.